A Határtalanul program támogatásával 43 tanuló és 4 fő kísérőtanár vett részt 2022 májusában a Szlovéniát és Horvátországot érintő kiránduláson.
Első nap a Muravidék ősi földjén, Lendván megtekintettük a Bánffy-Esterházy kastély kiállítását, benne Zala György alkotásainak miniatűr másait, valamint a híres hetési tájegységre jellemző viseletet és használati tárgyakat. Felkapaszkodtunk a lendvai szőlőhegyre, felkeresve a Szentháromság kápolnát, benne Hadik Mihály törökverő hadvezér üvegkoporsóját. Látogatást tettünk Lendván a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézetben. A történelmi nyugat-dunántúli Őrvidék középkori emlékeinek egyik kiemelkedő településére, Bántornyára is betértünk. Fakultatív lehetőségképp Dobronakon ellátogattunk Európa egyik legnagyobb trópusi kertjébe, az Orchidea Farmra, ahol többek között banánfával, kakaó- és kávécserjével, és megannyi szebbnél szebb trópusi növénnyel ismerkedhettünk meg.
A következő nap a hármashatárra kirándultunk. A 384 m magasságban emelt emlékművet körbesétálva 3 országban lépkedtünk . Felsőlendván megtekintettük Szlovénia legnagyobb kiterjedésű várát, amelynek elődjét még a 13. századi keresztes háborúk idején, a templomosok építették. Délután városnéző sétára indultunk Zágrábban, Horvátország fővárosában. Meglátogattuk a Káptalandombon emelt székesegyházat, benne a Szent István kápolnával, ahol Szent László koronázási palástja is látható. A Káptalandombi városrészből átsétáltunk a Felsővárosba , a Jellasics térre, a Szent Márk térre .
A harmadik nap a Fiuméhez tartozó Tersattoba látogattunk. Felsétáltunk Tersatto várába, amelyet a Frangepánok építettek a 13. században. A terszattói lépcsőkön legyalogolva megismerkedtünk Fiume történelmi belvárosával, a korzón található Óratoronnyal, a kikötővel és annak magyar felirataival. Felkerestük a magyar feliratú kikötői bólyákat és a Baross emléktáblát.
Utazásunk negyedik napján Abbáziába érkeztünk, ahol minden villához gazdag, sokszor nemesi származású magyar családok története fűződik. Sétáltunk a tengerparton a híres, sziklába vájt sétányon és felkerestük Markusovszky Lajos 1848-49-es tábori főorvos utolsó lakhelyét. Hajókirándulásra indultunk az Adrián. A babérról elnevezett Lovran kacskaringós kis utcái, óvárosa elbűvölte csoportunkat.
Hazafelé Varasdot, Horvátország egykori fővárosát látogattuk meg, felkeresve az Erdődyek várkastélyát és sétálva Európa talán legszebb barokk belvárosában.
Az utazás lehetőséget biztosított tanulóink számára, hogy ezeknek a tájegységeknek a történelmi múltját, a régió etnikai sajátosságait, magyarságának múltját és jelenét megismerjék.
Schrei Balázs
tanár